Klubterem


A közösségi tér kialakítása során a fiatalok aktívan részt vettek a projekt minden szakaszában. Először a projektcsapat összeállította a részletes megvalósítási tervet, amely magában foglalta a tér átalakításának lépéseit, a szükséges eszközöket és a beszerzendő bútorokat. Ezt követően a fiatalok összeállították a bútorok és kellékek listáját, és közösen döntöttek azok kiválasztásáról.

A helyiség felújítási munkálatai során festettek, valamint beszerelték a szükséges technikai eszközöket, például fényberendezéseket és mozisarokhoz való felszereléseket. A csapat továbbá gondoskodott a bútorok elhelyezéséről, többek között a pingpongasztalt helyeztek el, amelyek a közösségi tér szórakozási lehetőségeit bővítették.

A fiatalok kreatív dekorációkat is készítettek, és kialakították a közösségi tér különböző funkcióinak megfelelő zónákat, például egy pihenőterületet és egy mozisarok részt. Az egész folyamat során a résztvevők közösen dolgoztak, ezzel is erősítve a közösségi szellemet és a csapatmunkát.

Közösségi teret a szervezet legnagyobb, legünnepélyesebb eseményén adták, a FEKOSZ Küldöttgyűlésén.